A szőnyegek arra valók, hogy az autó alsó padló kárpitját védjék a kopástól és így hosszú ideig élvezhesse szépségét, mert egy betét szőnyeget egyszerűbb és olcsóbb cserélni, mint a komplett padlót. Ilyen betét szőnyegek gyártásával foglalkozunk, mely illeszkedik a gyári helyre követve a padló ívét, így méretpontos. Anyagát tekintve külön erre a célra szolgáló alapanyagból dolgozunk, melyet Európai gyártótól vásárolunk. Autószőnyeget három- négy féle vastagságban készítünk 3900.- (fekete, grafitszürke), 4900.- (fekete, grafitszürke, kék, homok barnás szürke), 5900.- (fekete, középszürke, antracit), 9900.- (bézs, barna, piros, fehér...stb) forintos áron. Az árak garnitúrára vonatkoznak (vezető, utas, két hátsó). Az utolsó árkategória vastag, polifoam aljjal van ellátva. A másik három pedig gumi granulátumos, csúszásgátló bevonattal. A szokványos fekete és szürke színtől eltérően lehetőség van színes szőnyegek rendelésére is pl.: piros, barna, kék, fehér… stb. A szőnyegeket kétféle szegési eljárással készítjük. Az első mely a garnitúra árában benne foglaltatik a szalagos szegés, amikor is egy aparát segítségével 22mm széles több szín közül kiválasztható szalagot varrunk, illetve a másik eljárás, amikor fonalas hurkos szegést készítünk szegőgéppel. Ezen utóbbi szegési eljárás sajnos plusz költséggel jár méterenként 500.- forint (egy átlagos szőnyeg garnitúra kb 8-10m kerülettel bír, így ez további 4000-5000.- forinttal növeli a szőnyeg alapárát. Továbbá buszokba, egyterűekbe is készítünk szőnyeget egyedi elképzelés alapján is.A következő linkre kattintva letöltheti azt a listát, melyből világosan kiderül, hogy van e sablonunk az Ön autójához, ha a listában nem találja autóját, akkor sablonozás után tudunk készíteni szőnyeget. SZŐNYEG TÍPUS LISTA
Peremes gumiszőnyegek forgalmazásával is foglalkozunk igen kedvező áron. A gumiszőnyegek sötétszürke színűek és csak garnitúrában kaphatók, mivel ezeket nem mi készítjük, hanem Európai gyártótól importáljuk. A következő linkre kattintva letöltheti azt a listát, melyből megtudhatja, hogy kapható- e gumiszőnyeg az Ön autójához GUMISZŐNYEG TÍPUS LISTA
Az autó csomagtartója is védelemre szorul, ezért forgalmazunk csomagtértálcákat, melyek úgynevezett alaktartó habosított műanyagból készülnek. Alaktartóak és ellenállnak az időjárás viszontagságainak, valamint azt a célt szolgálják, hogy a csomagtartóban kiömlött folyadék ne juthasson a csomagtérben található szőnyegre, ahol foltot hagyhat. A csomagtértálca magas peremmel (kb 4cm) rendelkezik, és csúszásgátló betéttel van ellátva középen. A következő linkre kattintva megtudhatja, hogy kapható-e az Ön autójához csomagtértálca CSOMAGTÉRTÁLCA TÍPUS LISTA
Az üléshuzat egy olyan hasznos takaró az ülések számára, mely védi kosztól és kopástól. Különösen új, vagy régi autók üléseinél használatos, de lehet, hogy csak más színvilágra vágyunk az autóban, de az átkárpitozás sokkal többe kerül, mint egy méretpontos huzat. Közel hetven féle kárpit anyaggal dolgozunk gyári és jó minőségű után gyártott anyagokból. Az üléshuzatot sablonozás után készítjük, ezért szükség van az autóra is, hogy pontos legyen a huzat. Az ülőlapon és a háttámlán található huzat teljesen külön álló darab, így nem mozdul el az ülésről hosszabb út után sem, valamint az ülés alatt kapcsokkal rögzíthető a későbbi negyven fokos mosás miatt, ha koszos lenne. A hátsó üléseknél minden részre külön készül a huzat, ezért ha osztottan dönthető az ülés a huzat felhúzása után is az marad, vagy ha van középen könyöklő, akkor az is használható legyen. A méretpontos üléshuzat további előnye még az univerzálissal szemben, hogy napjainkban igen gyakori az üléslégzsák az autóban, melyet az univerzális üléshuzat eltakar, így amikor életet menthetne nem fog működni, mert a huzat alatt fog a légzsák felfújódni. Igaz ezek a méretpontos huzatok nem olcsók (általában 20-40 ezer forintig), de lehet az olcsó lesz drága.